Dr. Boór-Gőblyös István lókiképző, lovasoktató

Dr. Boór-Gőblyös István

lókiképző, lovasoktató

Dr. Boór-Gőblyös István negyven éve foglalkozik lovakkal, tizenöt éve a Kajászó-Szentpéterpuszta Lovarda tulajdonosa, lovasedző, lókiképző.

Dallos Gyula legidősebb tanítványa, díjlovaglásban, militaryban és díjugratásban versenyzett. 2014 óta az Academic Art of Ridingnak a tagja, 2013-tól vezeti saját iskoláját. 20 éve foglalkozik a lókiképzés elméletével, kutatja az elmúlt századok mestereinek lovaglási technikáját.

Évek óta azon fáradozik, hogy újraélessze a magyar lókiképzés akadémista stílusát. Elkötelezett abban, hogy nemzeti hagyományainkat a XXI. századi lókiképzés részévé tegye, klasszikus lovas kultúránkat feltámassza.

Rendszeresen publikál lovas szaklapokban, “Zabla és Kengyel”nevű blogján lévő cikkeit pedig 2010 óta több százezer alkalommal olvasták.

Első könyve az Egyensúly, Elengedettség, Egyenesség nem pusztán az egyes fogalmak magyarázatát, hanem a magyar lovas szakszöveg magas szintű művelését, terjesztését, annak részbeni megújítását szolgálja. Azoknak az igényes lovasoknak íródott, akik klasszikus elvekre szeretnék alapozni tudásukat, akik helyes lovasérzéssel szeretnének lovagolni: kezdők és haladók számára, mindenkinek, aki szeretne lovával egyről-kettőre jutni.